Idei játék hírek!

Itt meg találhatod az idelyi játékok közvetlen híreit!

Battlefield 3

A Chicago Comic and Entertainment Expo-n (C2E2) jelen volt a DICE / EA páros is, és bemutatták a Battlefield 3-at. Ha már bemutatták, akkor a játékban megjelenő új lehetőségekről is beszéltek. Többek között szóba került az, hogy a konzolokra is ugyanazon multis térképek lesznek elérhetők, mint PC-re, ám jelentősen le lesznek kicsinyítve, hogy 24 játékos esetében is ugyanazt az élményt nyújtsák, és ne vesszen el bennük a katona.Tehát ha gyalog, vagy járművel vagyunk kénytelenek közlekedni, akkor be lesznek határolva konzolon a lehetőségeink, míg azok, akik a felhők hátán utaznak (értsd: repülősök), az egész terepet bejárhatják, oda is eljuthatnak, természetesen csak a levegőben, ahova gyalogos, vagy lánctalpas egységek nem tehetik be a lábukat.A zárt ajtók mögött megtartott demonstráción a DICE bemutatta a test-test elleni harcot is. Az információk szerint nem csak puskatussal sózhatunk most már oda, hanem bizony igazi közelharcot kapunk, jobbegyenes, balegyenes, védekezés, visszatámadás, sőt, el is lökhetjük az ellenfelet. A széria egy kellemesen hosszú, bő 5 éves pihenőből ébredt az idei év elején, és megmutatta az oroszlán karmait. A játékhoz kapcsoló híreket a szöveg alatti címkéket használva, vagy a bal oldali adatlapot böngészve olvashatjátok el. A megjelenés idén ősszel lesz esedékes Battlefield 3

Egyéb jellemzők: internet szükséges

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=uA378g_gD1I&feature=email

----------------------------------------------------------------------------------------------


Call of duty: Modern Warfare 3!


A Modern Warfare 3 multiplayer részének leleplezésére és a Hardened Edition hivatalos bejelentésére a szeptemberi Call of Duty XP-n fog sor kerülni. A játék megjelenése november lesz esedékes.

Mw3

Robert Bowling elárulta, hogy tanultak az előző rész hibájából, amikor nem reagáltak azonnal a játékosok visszajelzéseire.Az Infinity Ward a Modern Warfare 3 megjelenése után jobban fog figyelni a játékosainak hibajelentéseire, és gyakrabban fognak patcheket kiadni, ha fellépne bármilyen probléma a játékkal, vagy a hackerek rombolnák a játékélményt.Az idén november nyolcadikán megjelenő játékról igen keveset tudunk, csupán négy teaser videó látott ezidáig napvilágot, illetve a platformok biztosak (PC, Xbox 360 és PlayStation 3). Az első teljes hosszúságú trailer a hétfőn-kedden (attól függ, milyen időzóna szerint nézzük) lezajló NBA Playoffs alatt kerül bemutatásra, utána pedig reméljük olyan Call of Duty módra ömlenek majd a hírek. 

Egyéb jellemzők: internet szükséges

Videó:http://youtu.be/coiTJbr9m04

-----------------------------------------------------------------------------------------------

World of warcraft cataclysm

Pár perccel ezelőtt Chris Metzen bejelentette a World of WarCraft legújabb kiegészítőjét!Az idei Blizzcon egyik legnagyobb durranása minden bizonnyal az új World of WarCraft kiegészítő bejelentése volt. A bejelentés egy kisebb trailer kíséretében történt(lásd egy kicsit lejebb), és szerencsére azóta kiderült némi plusz információ is. Következzék egy kis összefoglaló, mire is számíthatunk a Cataclysm során.

A bejelentést a Blizzard sztorifelelőse Chris Metzen követt el, kiderült, hogy a múlt heti pletykák nagy része igaznak bizonyult.Az új kiegészítő a Cataclysm alcímet viseli, és személyében az első olyan World of WarCraft bővítés érkezi, melyben nem lesznek új playfieldek (legalábbis nem sok), hanem a már meglévő kontineseket alakítja át a Blizzard. Deathwing (Halálszárny) visszatér, és igen jelentős módosításokat hajt végre Azeroth földjén. 

A jól ismert tájak gyökeresen megváltoznak, láva szabdalta pusztasággá válnak, míg feltűnik néhány olyan helyszín is, ahová eddig nem juthattunk el. Gilneas királysága például feltámad, és Hyjal-t is megmászhatjuk a jelenben. Hyjal most sem nyugis környék, mert kihasználva a zűrzavart Ragnaros visszatér, és megostromolja az Élet Fáját. Gnomeregant visszafoglalahatjuk, amennyiben képesek vagyunk rá. Thousand Needles-t elönti az óceán, és Ogrimmar is átalakul, köszönhetően az új vezetésnek. Uldum is szerves részét képezi majd az átalakult világnak. Az egyiptomi ihletésű terület Tanaristól nyugatra található, miután kiderül, hogy az ottani tenger csak a Titánok által életre keltett illúzió volt. Lost Isles is egy új zóna lesz, ahová a goblinok menekülnek majd Deathwing tombolása elől. Eljuthatunk Lady Vashj egykori városába is. Vasj'ir egy teljesen vízalatti zóna lesz, és innen lesz elérhető az Abyssal Maw. Ennek örömére új, kizárólag a víz alatt használható hátasokat is kapunk. Deepholm lesz az új központ (gyakorlatilag Dalaran szerepét veszi át), ahonnan majd eljuthatunk bárhová a rengeteg portál segítségével. A Twilight Highlands-en található Grim Batol, ahol Deathwing visszatért, gyakorlatilag széttépve azt. Itt lesz megtalálható az új Twilight' Hammer bázis, ahová mind az Alliance, mind a Horde hajóval juthat el. A Red Dragonflight visszaszorult nyugatra, Westfall felé.

Egyéb jellemzők: kiegészítő lemez, internet szükséges, csak

Videó:http://youtu.be/Wq4Y7ztznKc

world of warcraft

world of warcraft cataclysm



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 10
Össz.: 4 375

Látogatottság növelés
Oldal: Pc
Idei játék hírek! - © 2008 - 2025 - jatekhirdetesek.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »